Főúr, kérem! Még egy kör Erzsébet-utalványt a nyugdíjasoknak a választások előtt Mosonmagyaróváron is!
2018. március 04. írta: Cseri Pali

Főúr, kérem! Még egy kör Erzsébet-utalványt a nyugdíjasoknak a választások előtt Mosonmagyaróváron is!

erzsebet_cafeteria_mti.jpg

Erzsébet-utalványokat hozhat a választási kampány a nyugdíjasoknak. A találgatás alapja, hogy jövő keddre összehívták az Idősek Tanácsát.

Nyugdíjas körökből származó információink szerint még húsvét előtt újabb ajándékot kaphatnak az idősek. Elterjedt, hogy az Orbán-kabinet a választás előtt még kioszt egy kör Erzsébet-utalványt – a találgatások szerint az elhúzódó tél kiadásaira hivatkozva. A Fidesz kampányfogásának hírét az erősítette fel, hogy jövő kedden délelőtt 11 órára összehívták az egyébként ritkán ülésező kormányközeli Idősek Tanácsát. Ezt a testület több tagja is megerősítette lapunknak. A tanács nevében korábban is rendszeresen nyilatkozó Kusovszky Imréné ugyan azt mondta, meghívót és várható napirendet nem kaptak, őt is telefonon hívták meg a tanácskozásra, de azt a hírt nem cáfolta, hogy az ülésen részt vesz Orbán Viktor kormányfő is.

Márpedig az utóbbi években ez akkor fordult elő, amikor a miniszterelnök valamilyen nagy bejelentésre készült nyugdíj-ügyben.

2016 novemberének végén a tanács ülésén jelentette be, hogy az inflációs tervekben szereplő 0,9 százalékos nyugdíjemeléssel szemben 1,6 százalékos következő évi emelésről döntöttek. Hogy miért pont ezt a mértéket találták ki, azóta sem derült ki pontosan. Ráadásként ekkor jelentette be azt is, hogy karácsonyra minden nyugdíjas kap 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt. 2017 októberében már meg sem lepődött senki, amikor ismét bejelenteni érkezett a miniszterelnök az Idősek Tanácsának ülésére. Ekkor azt tudhattuk meg, hogy először fizetnek nyugdíjprémiumot. Azt ekkor és később is elfelejtette hozzátenni Orbán, hogy mindezt a Bajnai-kormány által elfogadott törvény alapján köteles megtenni a kabinet. Aztán ismét jöttek az Erzsébet-utalványok.

Karácsony Mihály, az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesület vezetője ilyen előélet mellett sem tartja azonban valószínűnek, hogy látványos pénzosztásba kezd a kormány, hiszen Hódmezővásárhely példája azt is megmutatta, hatástalanok voltak az ott kiosztott Erzsébet-utalványok, vesztett a Fidesz. Politikai vakságnak tartaná, ha ezek után ilyen primitív módon akarnák megvenni a nyugdíjasokat. Ezért szerinte inkább olyan típusú bejelentésre készülhet Orbán Viktor, mint a Férfi40, ami valójában nem kerülne pénzébe az államnak, hisz mostanában már a férfiak átlagos szolgálati ideje a nyugdíjba vonuláskor 38 és fél év körül van.

 

(népszava)

 

Fotó: MTI/ Máthé Zoltán

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljmosonmagyarovaron@gmail.com

Követed már a Boldogulj Mosonmagyaróváron oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljmosonmagyarovaron.blog.hu/api/trackback/id/tr4213715120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása