Egy Mosonmagyaróvárról szóló értékelés, amely eddig nem jelent meg
2017. december 25. írta: BoldogÉ

Egy Mosonmagyaróvárról szóló értékelés, amely eddig nem jelent meg

mosonmovar-infomovar-hu.jpg

Még nem az idei évről szólt, de eddig még nem tudott megjelenni, a Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület értékelése a 2016-os évről.

Az MPKE tagsága még az éveleji évnyitó taggyűlésén megvitatta és értékelte az egyesület elmúlt évi programjait, s a város önkormányzata munkáját. Kitért Mosonmagyaróvár feszítő gondjainak felvetésére is.

A szervezet örömmel üdvözli városunk közterületeinek csinosodását, s az európai virágos városok versenyében elnyert különdíjat. Büszkén tekint a Városkapu térre, mint Európa legvirágosabb közterére.  Üdvözli a régen várt városi sportcsarnok elkészültét. Ugyanakkor annak helyét továbbra is elhibázottnak tartja. Kétmilliárdos bekerülési költségét pedig messze túlzónak érzi. Különösen, ha összevetjük például a Hatvanban épülő, hasonló léptékű sportkomplexum 1.3 milliárdos költségvetésével.

Ugyanakkor örömmel állapítja meg, hogy a 2006-10-es önkormányzati ciklusban létesült Movinpark adóbevételei mára megteremtették a város gyarapodásának szilárd alapjait. Ez adott lehetőséget a felgyorsult útépítéseknek is városszerte.

Viszont kudarcként tartja  számon 2016-ban a Pantha Aqua Kft.,  (ásványvíz palackozás) elveszítését. S ebből adódóan az összesen 600 milliós várost ért anyagi veszteséget.  Ennek gyökerét alapvetően a korábbi hibás pénzügyi tervezésben és a végiggondolatlan beruházás menedzsmentben látja.

Az MPKE 2017-re fontosnak gondolta a város közlekedési gondjainak orvoslását. Így a nyugati tehermentesítő út és déli autópálya lehajtó mielőbbi megvalósítását. Továbbá a városi parkolási rendszer újragondolást, akár egy parkolóház létesítésével is.

A városi tömegközlekedés gondjainak végső megoldása pedig az lehet, ha a Hild téren megvalósulna egy intermodális közlekedési központ. Ezzel lehetne összhangba hozni a helyi busz-és vasúti közlekedést. Javasolja, hogy ennek érdekében a városvezetés mielőbb kezdjen egyeztetésbe az érintettekkel.

De aggályosnak tartja a városban elharapódzó társasház építési gyakorlatot. Különösen is kifogásolja a Wittman- parkot is csonkító Gazdász utcai, elviselhetetlen zsúfoltságot teremtő beruházásokat. Ezeket átgondoltabban, a városlakók érdekeit jobban szem előtt tartva kell a jövőben tervezni.

Az MPKE szükségesnek tartja várost érintő belső migráció hatásainak (közlekedés, infrastruktúra, szociális feszültségek, városi kommunális és egészségügyi ellátó rendszer terhelése stb.) teljes felmérését. Az MPKE helyteleníti a városi iskolák teljes államosítását, valamint a közszolgáltató városi cégek (szemét, víz, távfűtés) folyamatos, állam által kikényszerített átszervezését. Ez ugyanis a közszolgáltatások minőségi romlását okozhatja.

címlap: infomovar.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljmosonmagyarovaron@gmail.com

Követed már a Boldogulj Mosonmagyaróváron oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljmosonmagyarovaron.blog.hu/api/trackback/id/tr2413523933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása