KEDDTŐL JÖN A BRUTÁL DUGÓK A NÉGYZETEN-IDŐSZAK AZ M1-ESEN!
2018. június 29. írta: Cseri Pali

KEDDTŐL JÖN A BRUTÁL DUGÓK A NÉGYZETEN-IDŐSZAK AZ M1-ESEN!

m1.jpg

Tegnap kezdték el a terelés kiépítését a műszaki átjárók bontásával az M1-esen a szakemberek, a kivitelezési munkák pedig 2018. július elején indulhatnak. A gyorsforgalmi út Győr-Hegyeshalom felé vezető oldalán, a 28-as és a 40-es kilométerszelvények közötti szakaszán valósulhat meg az útalapot is érintő felújítás a Kormány által biztosított forrásból, mely várhatóan 140 napig tart majd.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a kivitelezéshez kapcsolódó terelés kiépítését a Budapest felé vezető oldalon kezdi el június 28-án a műszaki átjárók bontásával. Szombaton és vasárnap a külső sávban a sárga ideiglenes jeleket ragasztják fel, ekkor egy sávon, a leállósávon haladhat majd a forgalom. A Győr felé tartó oldalon pedig július 2-án, hétfőn alakítják ki a munkaterületet, ekkor sávelhúzással egy forgalmi sávot már átterelnek a szakemberek a főváros felé tartó irányra. A marási-bontási munkák pedig július 3-án, kedden kezdődhetnek el.

Az összesen 12 kilométert érintő felújítás három ütemben, szakaszosan valósul meg. A Győr felé vezető oldalon zajló munkálatok során először a külső és a kapaszkodó sáv felújítására kerül sor, majd ezt követően végzik el a belső sáv felújítását. A kivitelezés ideje alatt a lehetséges helyszíneken, ahol a leállósáv és a külső sáv teherbírása engedi, ott úgynevezett 2+1+1 sávos forgalomterelés lesz érvényben. Ez azt jelenti, hogy a Budapest felé vezető oldalon a forgalom a leálló- és külső sávon haladhat, a Győr felé vezető oldalról pedig egy sávot átterelnek a főváros felé vezető oldal belső sávjára, míg a munkavégzés mellett a Hegyeshalom felé vezető oldalon a belső vagy a külső sávot használhatják majd a közlekedők. Vagyis ezzel a módszerrel a lehetséges helyeken a pálya 2x2 sávos áteresztő kapacitása megmaradhat a felújítás mellett is.

A rendőrség megerősített szolgálattal készül a kivitelezési munkák megkezdésére.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a munkaterületen érvényes ideiglenes sebességhatárokat mindenképpen tartsák be! Tekintettel arra, hogy a felújítási munkák idején a lehetséges alternatív útvonalakon is hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a cég Útinform szolgálatánál a +36-1-336-2400-s telefonszámon, illetve a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. azért szerződtetett egy porondmestert, nemrégiben saját Youtube csatornát indított, melyen többek között fényezik magukat videós formában:

 

(közút)

 

Fotó: kozut.hu

Írj nekünk, ha láttál vagy hallottál valamit: boldoguljtatabanyan@gmail.com

Követed már a Boldogulj  Tatabányán oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljmosonmagyarovaron.blog.hu/api/trackback/id/tr414082637

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása