Ahogy ígértük, kicsit a számok mögé nézünk.
Mindig érdemes megnézni, hogy a győztes jelölt miben volt jobb. Könnyű másban a hibát keresni, nem észrevenni, hogy miben kellene a vesztes pártoknak és jelölteknek javulni.
Az előző választásból és jelenlegi erőforrásokat figyelembevéve nagy esély volt a FIDESZ-KDNP-s jelölt újraválasztására.
A választásokon résztvevők száma komoly rekordokat döntött, a mostani választáson, a 2014-essel szemben, az országos átlagot is meghaladta.
Gyakorlatilag a kormánypárt brutális mozgósítási kampányt folytatott, amelynek mind a szavazatszám, mind a százalékos arányt tekintve meg lett az eredménye, nem fenyegette semmi a győzelmét.
Az ellenzék kérdése kicsit érdekesebb.
Az LMP esetén: hozták a 2014-es formájukat, kicsit növelve a szavazatszámukat és arányukat, de ez is csak relatív, hiszen most távolabb vannak a saját országos átlaguktól, mint 2014-ben, köszönhetően ez némi átszavazásnak más ellenzéki pártokra.
A Jobbikosok hasonló módon, az egyéniben, ugyanúgy, mint a kormánypárt, szavazatszám és arány tekintetében jelentősen, közel 5000-rel (!), tudta növelni a táborát. Ezzel itt elsőszámú kihívójává vált a FIDESZ-KDNP-nek.
Az Mszp-P, DK formáció gyakorlatilag megsemmisült, hiszen nem értelmezhető máshogy az a tény, hogy 10%-kal magasabb részvételnél közel 5000-rel (!!) kevesebb szavazatot kaptak, mint 2014-ben, százalékosan pedig 12%-t (!) veszítettek.
Lássuk ezután az eredményeket:
Nézzük a 2018-as eredményeket |
70.42% kerületi részvétel 0.92%-kal magasabb az országosnál
|
|
Dr. Nagy István (FIDESZ-KDNP) | 28220 | 55.26 % |
Jávor Miklós (JOBBIK) | 13188 | 25.82 % |
Bogyai Zsolt (MSZP-PÁRBESZÉD) | 5054 | 9.9 % |
Goda Bálint Zsolt (LMP) | 2583 | 5.06 % |
És ezek voltak 2014-ben |
59.88% kerületi részvétel 1.38%-kal alacsonyabb az országosnál
|
|
Dr. Nagy István(FIDESZ-KDNP) | 22460 | 50.38 % |
Lehóczki Attila(MSZP-EGYÜTT-DK-PM-MLP) | 9823 | 22.03 % |
Lipovits Máté(JOBBIK) | 8396 | 18.83 % |
Goda Bálint Zsolt(LMP) | 2177 | 4.88 % |
írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljmosonmagyarovaron@gmail.com
Követed már a Boldogulj Mosonmagyaróváron oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!