Mennyire készülünk fel, hogy ne ismétlődjön meg az az ipari mélypont, ami a rendszerváltáskor Mosonmagyaróvár környékét is elérte.

Ez különösen fontos kérdés, most, hogy valami változás szélén állunk, mondhatjuk egy újabb ipari forradalomnak is. De az már biztos, hogy hamarosan szembe kell néznünk bizonyos problémákkal.

A hagyományos iparra épülő városok mind átélték a válságot ebben a tekintetben is, lásd  a közel fekvő Győrt, de akár a távolabb lévő Tatabányát is említhetjük,  mégis talán a “legjobb példa” Komárom esete.

Mi  is történt ott, mi az amire fel kell készülni, hogy ne riogatásnak tűnjön a történet?

Komáromban, a rendszerváltáskor a nagy munkáltató, a Mol minimálisra zsugorodott, a vegyipar  gyakorlatilag megszűnt, ezzel egyenes arányban az ott lévő munkahelyek is.

Azt volt a szerencséjük, hogy jött az Amstel sörgyár, ami felpörgette a gazdasági életet, felszívta a munkaerőt, de aztán a Heineken felvásárolta az Amstelt, megszüntette a gyártást és Komárom megint ott állt a semmi szélén. Teljesen felkészületlenül érte őket a hanyatlás.

Valamivel 2000 előtt jött a Nokia, ami maga volt a kánaán. Már csak a jelenléte, rengeteg céget bevonzott az ipari parkba, például, amelyek a Nokia beszállítói voltak. A komáromi a Nokiánál 5-6000 ember dolgozott, plusz 4-5000 kölcsönzött munkaerő,  legjobb időszakban összesen több, mint 20 ezer ember. És akkor lepődjünk meg nem kicsit, nagyon: Komárom lakossága 19 ezer fő.

Feltehetnénk a kérdést, miért ezt hozzuk ide példaként?

Gondoljunk arra, hogy a 2000-es évek után az elektronikai ágazat átélte azt, amit most az egész foglalkoztatás. Akkor nagyon sok elektronikai gyártó volt Magyarországon, ez sok szempontból nagyon jó volt, de aztán ezek a cégek egy idő után már nem találtak munkaerőt. A Nokia, illetve abban az időben sok tatabányai cég, akár 100 km-es körzetből buszoztatta a munkavállalókat, mert hatalmas munkaerőhiány volt. Többek között Szlovákiából ezerszám hozták át a munkavállalókat. Mosonmagyaróvártól Esztergomig bezárólag, olyan 80-100 ezer szlovák munkavállaló dolgozott, akiknek a jelentős része magyar volt.

Beütött azonban a 2008-as válság, amely után az elektronikai ipar mély zuhanásba kezdett. Csupán a nagyságrend érzékeltetése miatt, eltűntek olyan cégek, mint a Nokia, Philips, Elcoteq, Sanyo stb. Jellemző ezen cégek nagyságára, hogy Észak-Afrikában sok helyen a mai napig azt hiszik, hogy a Nokia egy magyar cég.

Amíg a 2009-11-es időszakban országosan bőven 10% felett volt a munkanélküliség, addig Komárom-Esztergomban 4-5%.

Jelenleg Komáromból mindenhová eljárnak dolgozni az emberek (Tatabánya, Győr, sőt Mosonmagyaróvár), mert helyben már nincs álláslehetőség. Sajnos Komárom egy nagyon hangsúlyos magyarországi példa arra, miként lehet rosszul csinálni. Hogyan vihetünk úgy végig ciklusokat, hogy soha nem készülünk fel arra, nem marad minden változatlan, és ez az elektronika területén különösen igaz volt. Borítékolható, ha egy lábon áll egy város vagy térség, akkor egyszer eljön az összeomlás,  a cégek meg jönnek, mennek.

Győr az Audi miatt  tudott szépen kijönni a gödörből (beruháztak a középiskolai képzésbe, egyetembe, kutatásfejlesztésbe), de például Tatabányán nem épült ki hasonló jól működő rendszer. 

Amit jól lehet látni, és nagyon nagy probléma, nem látszik, hogy a kormányzat is gondolkodna az előttünk álló, társadalmi, technikai változáson. Mintha hagyná, hogy minden menjen a maga útján, lesz ami lesz, majd megoldjuk valahogy. Ezt a mentalitást hoztuk magunkkal a történelmi múltból, ami hatalmas probléma. Mostanra már legalább 10 verziót ki kellett volna dolgoznia az államnak, hogy milyen irányba fejlessze a különböző rendszereket a társadalmon belül.

Emlékezzünk rá, hogy a rendszerváltás idején sorra szűntek meg a cégek, és az akkori 50-es korosztály nagy része már nem tudta felvenni a versenyt, az akkori állam pedig cserbenhagyta őket, nem ért rá foglalkozni velük, rengetegen munkanélküliek lettek. Sajnos kevésbé erőltetik a fejlesztéseket: Tatabányán a Grundfos nagyjából 30 éve ugyanazt a szivattyút gyártja.

Például a nemrég még hatalmas Delphi darabokra vált. Persze ennek nem csak az az oka, hogy egy cég padlóra kerül, hanem ha túl nagyra nőnek, akkor bizonyos versenyszabályok (ezek lehetnek akár uniósok is) előírhatják, hogy nem lehetnek nagyobbak és fel kell a őket darabolni. A Delphi Szombathelyen és Tatabányán maradt, igaz más néven.

Látni kell azt is, hogy például a Nokia stratégiája 100 éve ugyanaz, ha egy szegmensben túl sok a versenytárs, akkor ők onnan kivonulnak. Gyártottak ők már a gumicsizmától a kábelekig sok mindent. Most is csak a mobiltelefonos részleget adták el. Ami érdekes hogy NOKIA ASA néven Vietnamban nagyon futnak, a “butatelefonok” piacán ugyanolyan nagyok, mint régen.

Amit látni kell, hogy a nagyrészt gyártásra berendezkedett cégek korszaka változóban van, amire az ott lakók érdekében a város vezetőinek fel kell készülnie és alternatívát kidolgoznia, és az Mosonmagyaróvárra fokozottan igaz.

A fotó illusztáció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljmosonmagyarovaron@gmail.com

Követed már a Boldogulj Mosonmagyaróváron oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!