Vadbarmot citálnak bíróság elé az óvári rendőrök, szétverte az autókat
2018. március 03. írta: BoldogÉ

Vadbarmot citálnak bíróság elé az óvári rendőrök, szétverte az autókat

szetvertauto01-police-hu.jpg

 

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság nyomozást folytatott egy 21 éves férfival szemben, aki két autót rongált meg.

A rendőrségre újév napján délután érkezett egy bejelentés arról, hogy Lébényben az egyik családi ház előtt parkoló autókat valaki megrongálta. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy egy ismeretlen tettes két gépkocsi visszapillantó tükrét széttörte, valamint az egyik jármű hátsó szélvédőjét is betörte. A rendőrök a helyszín közelében megtalálták és lefoglalták azt a botot, amivel a rongálást elkövették.

szetvertauto02-police-hu.jpg

A büntetőeljárás során a nyomozók beazonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 21 éves csornai férfit, akit 2018. február 6-án rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgattak.

A rendőrök a nyomozást befejezték és az iratokat a járási ügyészségnek átadták.

(via police)

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljmosonmagyarovaron@gmail.com

Követed már a Boldogulj Mosonmagyaróváron oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljmosonmagyarovaron.blog.hu/api/trackback/id/tr4813711672

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása