Nagycsaládosok üdülési pályázata: március 2-ig lehet jelentkezni
2018. január 08. írta: Cseri Pali

Nagycsaládosok üdülési pályázata: március 2-ig lehet jelentkezni

csalad.jpg

A nyugdíjasok után a nagycsaládosoknak is pályázatot hirdet a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány. Az Erzsébet-program keretén belül lebonyolításra kerülő kiírásra január 15-től március 2-ig lehet pályázni azoknak, akik 3 vagy több gyermeket nevelnek és a családban az egy főre jutó nettó jövedelem nem haladja meg a minimálbért (138 000 forint).

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) az Erzsébet-program keretében a nyugdíjasok után a nagycsaládosoknak is üdülési pályázatot hirdet. A pályázó olyan 18. életévét betöltött magánszemély lehet, akinek családjában az egy főre jutó rendszeres havi nettó jövedelem nem haladja meg a 2018. január elsejétől hatályban lévő 138 forintos minimálbér összegét, valamint 3 vagy több gyermeket nevel(nek).

A pályázat benyújtásának előfeltétele, hogy a pályázó az erzsebetprogram.hu honlapon regisztráljon. Tehát a pályázatokat kizárólag elektronikus úton lehet beküldeni. A pályázói profil mellé kötelező a Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez elnevezésű dokumentum is, amit szintén csak a honlapon található formanyomtatványként fogadnak el. Ha ez nincs csatolva, úgy a pályázat automatikusan elutasításra kerül. Ugyanez vár a hibásan, hiányosan kitöltött jelentkezésekre is, úgyhogy érdemes mindent nagyon körültekintően átnézni, ugyanis hiánypótlásra, javításra nincs lehetőség.

Fontos, hogy a pályázatban szerepeltetni kell azon 3 vagy több gyermeket, akik a pályázati kiírás feltételeinek megfelelnek és az üdülési támogatás felhasználásában ténylegesen részt vesznek majd. Kikötés, hogy a már benyújtott pályázatban megjelölt személyek későbbi módosítására nem lesz lehetőség!

A pályázatok beküldését ilyen formában legkésőbb március 2. napjáig várja az MNÜA. Elnyert támogatások esetén a pályázó és házas- vagy élettársa, valamint a pályázat benyújtásakor a 14. életévét már betöltött gyermeke 5 000 forint/főpályázati hozzájárulás befizetésével, illetve a pályázat benyújtásakor a pályázó 3-14 életév közötti gyermeke 2 500 forint/fő pályázati hozzájárulás befizetésével veheti igénybe az elnyert üdülési támogatást. Bár a 3 év alatti gyermekekért nem kell hozzájárulási díjat fizetni, fontos hogy a pályázói profilban kötelező megadni az ő személyes adataikat is.

A pályázó a benyújtási határidőt követően legkésőbb 2018. március 19-ig kap tájékoztatást az MNÜA-tól (e-mailben) pályázatának feldolgozási eredményéről. Sikeres pályázat esetén a hozzájárulások befizetésének határideje 2018. április 20.

Az elnyert üdülési támogatásokat az Erzsébet-program honlapján feltüntetett szálláshelyeken lehet felhasználni üdülési időszaktól és helyszíntől függően 5 nap / 4 éjszaka vagy 4 nap / 3 éjszaka időtartammal. Fontos, hogy az elnyert támogatás nem terjed ki a szálláshelyre történő utazás megszervezésére, valamint az utazás költségeinek fedezetére sem. A pályázatnyertesek legkésőbb 2018. december 20-ig használhatják fel a támogatást, ezután az érvényét veszíti, és a befizetett pályázati hozzájárulások visszafizetésére nincs lehetőség.

(pénzcentrum)

 

A kép illusztráció

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljmosonmagyarovaron@gmail.com

Követed már a Boldogulj Mosonmagyaróváron oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljmosonmagyarovaron.blog.hu/api/trackback/id/tr7413559483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása