Ha már január, emelkednek a Magyar Posta díjai
2018. január 03. írta: BoldogÉ

Ha már január, emelkednek a Magyar Posta díjai

magyarposta-posta-hu.jpg

A Magyar Posta Zrt. 2018. január 16-tól módosítja egyes szolgáltatásainak árait, az átlagos áremelkedés mértéke 3 százalék, ami az éves inflációnak megfelelő mérték. Több szolgáltatás esetében azonban nem változnak a díjak.

  1. január 2.

Nem emelkedik a leggyakrabban feladott termék, a nem könyvelt (közönséges) levél díja. A 30 g-os levél feladása továbbra is 120 forint lesz, az 50 g-os levél feladása pedig marad 160 forint. Ugyanígy nem változik a levelezőlap és a képeslap ára sem, az eddigi 120 Ft-ért lehet ezeket feladni, valamint marad az elsőbbségi levelek ára 155, illetve 210 Ft.

Minimálisan kerül többe a hivatalos irat ára: 360 forint helyett 370 forint lesz. Szintén változik, 5 forinttal drágul az ajánlott és tértivevény többletszolgáltatás ára: az ajánlott küldeményt 295 forintért, a tértivevény többletszolgáltatást 205 forintért lehet majd kérni.

A csomagfeladásban is lesznek szolgáltatások, amelyek ára nem változik, ahol pedig lesz árváltozás, annak mértéke is legfeljebb 3 %-os lesz.

A postai egyetemes szolgáltatásban nyújtott belföldi Postacsomag ára a leggyakoribb, azaz 2 kilogramm alatti súly esetén az eddigi 1490 forint helyett 1530 lesz.

A MPL Üzleti csomag a 2 kilogrammos súlyig 1690 forintról 1740-re módosul, PostaPonti kézbesítés esetén pedig 1320-ról 1355 forintra. Az MPL Netcsomag szintén leggyakoribb „S” mérete 1530 forintra változik háznál kézbesítés esetén, míg PostaPonti kézbesítésnél 1180 forint az új ár. A Belföldi EMS gyorsposta 1 kilogrammos súlyig 3790 forintról 3900-ra nő.

Nem változik viszont a csomagautomata szolgáltatás ára, marad a 889 forint, amely egységes minden méret esetén. Szintén nem változnak az Üzleti csomaghoz kapcsolódó többletszolgáltatások díjai sem, legyen szó például értéknyilvánításról, délutáni vagy szombati kézbesítésről, illetve a többi elérhető többletszolgáltatásról. Változatlanok maradnak 2018. január 16-tól a nemzetközi csomagárak is.

(posta)

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljmosonmagyarovaron@gmail.com

Követed már a Boldogulj Mosonmagyaróváron oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljmosonmagyarovaron.blog.hu/api/trackback/id/tr5113546177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása