150 millió forintos mosonmagyaróvári fejlesztés a Fleschben, EU-s forrásból!
2018. április 15. írta: BoldogÉ

150 millió forintos mosonmagyaróvári fejlesztés a Fleschben, EU-s forrásból!

flesch-karoly-kozpont-movar-programturizmus-hu.jpg

Interaktív műhelyeket és könnyűzenei tehetséggondozó műhelyt hoz létre a mosonmagyaróvári Flesch Károly Nonprofit Kft. A programokat az Európai Unió összesen 147 millió forinttal támogatja - tájékoztatta a kulturális intézmény az MTI-t.

A közlemény szerint az interaktív műhelyek korábban már két éven át működtek, a mostani folytatásban a térség 14 oktatási-nevelési intézményéből több mint ezer gyermek vesz részt a következő huszonnégy hónapban.

A programok között szerepelnek témanapok, amelyek egyebek mellett a tájékozódásra, az érzékelésre, a földtörténetre vagy a logikára térnek ki.

A középiskolások számára a központi téma a csapatépítés, a sport és egészség vagy a szenvedélybetegségek lesznek. Olyan foglalkozásokat is tartanak majd, amelyek a színház és a média világát mutatják be, de tábori foglalkozásokat is rendeznek a Szigetköz titkairól.

A műhelyek célja, hogy a tananyagokra építve kihasználják a gyermekek körében annak a lehetőségét, hogy Mosonmagyaróváron működik egy interaktív természettudományi élményközpont, a Futura és egy multifunkciós közösségi kulturális központ, a Flesch-központ.

A másik program keretében létrehozzák a Ritmus-Tér-Varázs - Könnyűzenei Műhelyt, kialakítanak egy hangfelvételek rögzítésére is alkalmas stúdiót, emellett koncert-és próbatermet is létrehoznak.

Utóbbi helyszíneken az év szinte minden napján lehetőséget kapnak a fiatalok fellépésekre, bemutatkozásra, próbákra, egyéni, vagy csoportos produkciók számára. Mindezek mellett hangszereket is vásárolnak.     

A cél egy olyan regionális könnyűzenei képző- és tehetséggondozási központ létrehozása, ami kiszolgálja a térségben is jelentkező keresletet. Ennek érdekében olyan csoportokkal, szervezetekkel, intézményekkel köt együttműködési megállapodást a Flesch-központ, amik használni fogják az eszközöket és a tereket.

(via MTI/fotó: programturizmus.hu)

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljmosonmagyarovaron@gmail.com

Követed már a Boldogulj Mosonmagyaróváron oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljmosonmagyarovaron.blog.hu/api/trackback/id/tr3413836070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása