Vádat emelnek mosonmagyaróváron orvhalászok ellen
2018. március 10. írta: BoldogÉ

Vádat emelnek mosonmagyaróváron orvhalászok ellen

orvhalaszok01-police-hu.jpg

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást két férfi ellen orvhalászat gyanúja miatt.

A rendőrségre a halőrök tettek bejelentést 2017. szeptember 5-én az éjjeli órákban arról, hogy Dunakiliti térségében két orvhalászt tartanak vissza. A helyszínre érkező rendőrök megállapították, hogy a Dunán, a dunakiliti erőmű közelében egy 45 és egy 43 éves halászi férfi elhelyezett egy körülbelül 25 méter hosszú és 1,5 méter széles hálót a vízben, amelynek segítségével 11 darab dévérkeszeget, 1 darab paducot, valamint 1 darab balint fogtak ki. A járőrök a két férfit elfogták, a rendőrkapitányságra előállították, ahol jogosulatlanul halászhálóval vagy más halászati eszközzel elkövetett orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őket gyanúsítottként kihallgatták.

orvhalaszok02-police-hu.jpg

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek átadták.

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljmosonmagyarovaron@gmail.com

Követed már a Boldogulj Mosonmagyaróváron oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljmosonmagyarovaron.blog.hu/api/trackback/id/tr7513728842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása