Ingyenpénzosztást a mosonmagyaróváriaknak is?!
2017. december 25. írta: BoldogÉ

Ingyenpénzosztást a mosonmagyaróváriaknak is?!

penzkupac-nyuuz-hu.jpg

Egyre több ország vezetése és világszervezet gondolkozik el a feltétel nélküli alapjövedelem koncepciójáról. Október közepén jelent meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) tanulmánya arról, hogy a vagyonbéli egyenlőtlenség a világban komolyan hátráltatja a gazdasági növekedést, növel a társadalmi csoportok közötti feszültséget.

Egy aktuális kísérletet minden párt támogat, hogy négy skót területen kipróbálják, hogyan vizsgázik a gyakorlatban a feltétel nélküli alapjövedelem. A kísérletek minden bizonnyal jövőre elindulhatnak.

Mielőtt azt gondolánk, hogy ez valami XX-XXI. századi úri huncutság, kr. u 632-től Abu Bakr, Mohamed proféta egyik apósa lett az első arab kalifa, aki uralkodása elején bevezette, hogy minden felnőttnek, nőnek és gyereknek 10 dirhamot (majd később 20 dirhamot) adjanak évente, egy dirhamért akkor egy csirkét lehetett vásárolni. Az alapjövedelmet zakatnak (magyarul alamizsnának) nevezték és a 634-ben elhunyt Bakrt mintegy 100 évvel élte túl. A feljegyzések szerint a rendszer annyira bevált, hogy se Medinában, se Mekkában nem voltak szegények.

Most Skóciában négy városi tanács 250 ezer fontot kapott helyi kormánytól, hogy a gyakorlatban is tesztelhessék a feltétel nélküli alapjövedelem koncepcióját. A kiválasztott területek Glasgow, Edinburgh, Fife és North Ayrshire. Ráadásul a projekteket szinte mindegyik pártból támogatják, kezdve a brit munkáspárttól, a Skót Nemzeti Párton át, a Zöldekig és a Konzervatívokig - írja a Guardian.

"Lehet, hogy kiderül, hogy nem ez a válasz, kiderülhet, hogy nem lehet megvalósítható. De úgy, hogy a munka és a foglalkoztatás világa gyorsan megváltozik, nagyon fontosnak tartom, hogy felkészültek legyünk a helyzetre, nyitottan álljunk az ötletekhez, hogy támogathassuk az egyéneket, hogy teljes mértékben részt vehessenek az új gazdaságban" - mondta a skót kormányfő egy közgazdász konferencián a múlt héten.

Bár meg egyáltalán nem biztos, hogy eljut a gyakorlatilag, a legtöbb helyi vezető már azt is eredménynek, hogy egyáltalán beszélnek róla

címlap: nyuuz.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljmosonmagyarovaron@gmail.com

Követed már a Boldogulj Mosonmagyaróváron oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljmosonmagyarovaron.blog.hu/api/trackback/id/tr613524077

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása