MOSONMAGYARÓVÁRI KÖZSZOLGÁK, NE FÉLJETEK! Ha kirúgnak, gondoskodva rúgnak ki
2018. október 18. írta: Cseri Pali

MOSONMAGYARÓVÁRI KÖZSZOLGÁK, NE FÉLJETEK! Ha kirúgnak, gondoskodva rúgnak ki

koz.jpg

Az Index birtokába jutott az a kormányzati előterjesztés, amely a közigazgatásból kirúgni tervezett munkavállalók újbóli elhelyezkedését segítő intézkedéscsomagot tartalmazza. A Karrier Híd névre keresztelt programban többek között szerepel a sajtóban korábban megszellőztetett információ, miszerint

A KÖZSZFÉRA HIÁNYSZAKMÁI FELÉ IRÁNYÍTANÁK AZ ELBOCSÁTOTT EMBEREKET, DE VAN BENNE TÖBB ÉRDEKES JAVASLAT IS EMELLETT.

Az október 3-i dátummal ellátott előjegyzésen az áll, a javaslatot a kormány még nem tárgyalta.

Több ezer embert küldenek el, idősebbeket is

A Karrier Híd Program a leépítésben érintett több ezer munkavállaló további lehetőségeivel foglalkozik. Az első javaslat szerint az elbocsátottak újbóli alkalmazását szociális hozzájárulási adókedvezménnyel segítenék, mivel

várhatóan lesznek olyan kormánytisztviselők, akiknek jogviszonya az öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzését megelőző öt éven belül szűnik meg.

Az előterjesztés készítői azt javasolják, hogy a tervezett kedvezmény azokra  az elküldött közszolgákra vonatkozzon, akik felmentésük napján már betöltötték a 60. évet.

Indítson vállalkozást a hobbijából!

A következő pont az úgynevezett Restart up, vagyis a segítségnyújtás saját vállalkozás indításához. A leírás szerint a piacképes tudással rendelkezők lehetnek ennek a célcsoportja. De szintén beléphetnek a programba azok, akik nem a közszférában használt tudásukra, hanem például

meglévő hobbijuk által szerzett ismeretekre, tapasztalatokra építve indíthatnak vállalkozást, vagy családi céget vinnének tovább.

Ebben maximum 500 tisztviselő lehet érintett a becslés szerint, az összesen biztosítandó költségvetési forrás pedig 2,28 milliárd forint, ebből a mikrohitelek összege 2 milliárdot tenne ki.

Bürokratából műtőssegéd

A harmadik pont a közszféra hiányszakmái felé irányítás, ez praktikusan főleg a humánszolgáltatásokat jelenti, az előterjesztés is kiemeli a szociális ágazatot és az egészségügyet.

Átképzések uniós pénzből

A negyedik javaslat szerint képzésre, átképzésre lennének jogosultak az elbocsátottak. Ebben a pontban feltehetőleg a versenyszférában keresett szakmák irányába történő átképzésről van szó, mivel a közszféra felé mutató irányt a harmadik intézkedési javaslat tárgyalta.

Ingyenes segítség a versenyszféra irányába

Az utolsó ötlet az ingyenes munkaerőpiaci szolgáltatások biztosítása, ezzel próbálnák segíteni az elhelyezkedést a versenyszféra által kínált munkakörökben, „megelőzve azt, hogy egy hosszabb időtartamú álláskeresés esetén a közfoglalkoztatásba lépjen be az érintett személy". A szolgáltatások alatt ilyesmiket kell érteni:

  • munkatanácsadás
  • pszichológiai szolgáltatás,
  • pályatanácsadás, karriertervezés
  • karrierkonzultáció álláskeresési módszerekről, stratégiákról
  • motivációs levél tanácsadás
  • önéletrajz elemzés és fejlesztési javaslatok, önéletrajz elkészítése angol és magyar nyelven
  • LinkedIn-profil kialakítása/elemzése, közösségi portálok használata az álláskeresésben, kapcsolati háló építése és felhasználása
  • felkészítés magyar és angol nyelvű interjúra, interjútechnika, kommunikációs tréning

Gondoskodva rúgnak ki

Az előterjesztésben azt írják,  "GONDOSKODÓ LÉTSZÁMCSÖKKENTÉST"

terveznek megvalósítani, ennek része a fent részletezett javaslatcsomag.

(hvg)

 

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljmosonmagyarovaron@gmail.com

Követed már a Boldogulj Mosonmagyaróváron oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljmosonmagyarovaron.blog.hu/api/trackback/id/tr5314308109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.