MOSONMAGYARÓVÁRI NYUGDÍJASOK, FIGYELEM! Így fizetik idén a nyugdíjprémiumot
2018. október 12. írta: Cseri Pali

MOSONMAGYARÓVÁRI NYUGDÍJASOK, FIGYELEM! Így fizetik idén a nyugdíjprémiumot

nyugger.jpg

Megjelent a jogszabály, az ado.hu leírta, hogy pontosan ki és mennyi nyugdíjprémiumot kap novemberben.

A Magyar Közlöny 2018. október 9-i 154. számában kihirdetésre került a 183/2018. (X. 8.) Korm. rendelet  a 2018. évi nyugdíjprémiumról és egyes más ellátások után járó egyszeri juttatásról.

A rendelkezéssel 2018-ban is megvalósul a nyugellátásban és egyes más ellátásokban részesülők részére a nyugdíjprémium, illetve a meghatározott más ellátások esetében az egyszeri juttatás kifizetése november hónapban.

Nyugdíjprémium kifizetésére akkor kerülhet sor, ha a bruttó hazai termék változatlan áron számított növekedésének a tárgyévre várható mértéke a 3,5 százalékot meghaladja, és az államháztartás tárgyévi egyenleg célja várhatóan teljesül.

A nyugdíjprémium kiszámítása során figyelembe veendő szorzószám a Kormányrendelet szerint 2018-ban 0,9.

Nyugdíjprémiumban az a személy részesül, aki a tárgyévet megelőző év legalább egy napján, valamint a tárgyév novemberében a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretében járó, vagy azzal egy tekintet alá eső nyugellátásban részesül. (Az ideiglenes özvegyi nyugdíjban részesülő özvegyek nem nyugdíjprémiumként,hanem egyszeri juttatásként kapják az összeget.)

Ha a nyugdíjprémiumra jogosult személy 2018. novemberében elhalálozik, a nyugdíjprémium a nyugellátásokra vonatkozó szabályok szerint az erre jogosult kérelmére fizethető ki.

Ha a jogosult több nyugdíjprémiumra jogosító nyugellátásban, vagy azzal egy tekintet alá eső ellátásban is részesül,a nyugdíjprémiumot ezen ellátások együttes összege után kell kiszámítani.

A nyugdíjprémiumra jogosultakon túl 2018-ban is kapnak fenti Kormányrendeletben meghatározott más ellátásban részesülők ellátásuk mellett egyszeri juttatást. Az egyszeri juttatás annak jár, aki 2017. legalább egy napján, valamint 2018. november hónapban is részesül a Kormányrendeletben meghatározott ellátások valamelyikében.

Így az öregségi nyugdíjkorhatár betöltése nélkül öregségi nyugdíjban, vagy azzal egy tekintet alá eső ellátásban részesülők, az ideiglenes özvegyi nyugdíjban, korhatár előtti ellátásban, szolgálati járandóságban, átmeneti bányászjáradékban, táncművészeti életjáradékban, rokkantsági ellátásban, rehabilitációs ellátásban, baleseti járadékban, bányászok egészségkárosodási járadékában, fogyatékossági támogatásban, vakok személyi járadékában, rokkantsági járadékban, a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány által folyósított ellátásokról szóló kormányrendelet alapján folyósított ellátásban, polgármesterek közszolgálati járadékában, a honvédek jogállásáról szóló törvény szerinti árvák kiegészítő támogatásában, a honvédek jogállásáról szóló törvény szerint, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvény szerinti kiegészítő hozzátartozói támogatásban, a hadigondozásról szóló törvény alapján a nyugellátások évenkénti rendszeres emelése szerint megemelendő rendszeres pénzbeli ellátásokban, az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel vagy semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó kormányrendelet alapján a nyugdíjak évenkénti rendszeres emelése szerint megemelendő rendszeres pénzbeli ellátásokban, a nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékban, házastársi pótlékban, vagy házastárs után járó jövedelem pótlékban részesülők.

A nyugdíjprémium, illetve egyszeri juttatás a novemberi ellátásokkal kerül folyósításra a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága által.

(ado)

 

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljmosonmagyarovaron@gmail.com

Követed már a Boldogulj Mosonmagyaróváron oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljmosonmagyarovaron.blog.hu/api/trackback/id/tr5214297121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.