JELENTKEZZETEK MOSONMAGYARÓVÁRRÓL! Európa legnagyobb sporteseménye lehet a 10 éves magyar kezdeményezés
2018. szeptember 11. írta: BoldogÉ

JELENTKEZZETEK MOSONMAGYARÓVÁRRÓL! Európa legnagyobb sporteseménye lehet a 10 éves magyar kezdeményezés

diaksportnap-mdsz.jpg

Tizenhét ország egymillió diákja sportol egyszerre Európa-szerte – ez a Magyar Diáksport Szövetség víziója az idei Európai Diáksport Napjára.

A szeptember 30-i jeles napon várják minden általános és középiskola csatlakozását a legalább 120 perces programhoz, amelynek célja megismertetni a mozgás örömét az iskolás gyerekekkel. A jelentkezés már elindult az MDSZ honlapján.

Tízéves fennállását ünnepli az egykor Magyar Diáksport Napjaként induló rendezvény, amely a tavalyi évtől Európai Diáksport Napja (European School Sport Day®) néven nemzetközivé bővült. A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által életre keltett sportnapot a Nemzetközi Sport és Kulturális Szövetség (ISCA) már korábban jó gyakorlattá választotta, 2015-ben pedig − a közel 800 magyar iskola 200 ezer diákja mellé − már Bulgária és Lengyelország intézményei és tanulói is csatlakoztak a kezdeményezéshez, elérve az összesen 300 ezres résztvevői létszámot. Az idei évre tovább nőtt a csatlakozó országok száma: már 17 ország diákjai mozognak együtt a különböző iskolai helyszíneken szeptember 30-án. A várakozások szerint a létszám eléri majd az egymilliót, amellyel a kontinens és az Európai Unió által immár második éve meghirdetett Európai Sporthét egyik legnagyobb eseményét ünnepelhetjük.

Az Európai Diáksport Napja – Magyarország idén is várja az általános és középiskolák jelentkezését a legalább 120 perces sportfoglalkozásra, játékra, hogy a gyerekek megtapasztalhassák a felszabadult, közös mozgás élményét. A közös sporttevékenység egyetlen ajánlott eleme az idei évnek megfelelő, azaz 2016 méteres diáksportnapi futótáv teljesítése.

Az MDSZ a legtöbb résztvevőt mozgósító, valamint a legszínesebb programokat megvalósító iskolákat ebben az évben is sportszertámogatással jutalmazza. A jelentkezés leadható a program honlapján.

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljmosonmagyarovaron@gmail.com

Követed már a Boldogulj Mosonmagyaróváron oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljmosonmagyarovaron.blog.hu/api/trackback/id/tr2414234709

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása