MOSONMAGYARÓVÁRON IS FONTOS: Lehet, hogy megemelik a felháborítóan alacsony ápolási díj összegét?
2018. augusztus 28. írta: Cseri Pali

MOSONMAGYARÓVÁRON IS FONTOS: Lehet, hogy megemelik a felháborítóan alacsony ápolási díj összegét?

apolasi_dij.jpg

Az ápolási díjról egyeztetett az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) több  civil szervezettel kedden Budapesten - tájékoztatta a tárca a megbeszélést követően az MTI-t.

A közlemény szerint, az Emmi az Autisták Országos Szövetségének, az Értelmi Fogyatékosok és Segítők Országos Szövetségének, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének, valamint a Siketvakok Országos Szövetségének a képviselőjével tartott egyeztetést az ápolási díjról.

Beszámolnak arról: a konstruktív megbeszélésen az érdekvédelmi szervezetekkel közösen tekintették át az otthoni gondozásra szorulókra vonatkozó javaslatokat.

A konkrét intézkedések kidolgozása során a kormány számít az érintettek közreműködésére, ezért a továbbiakban is tárgyalásokat folytat az érdekvédelmi szervezetekkel - fűzik hozzá.

(mti)

 

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljmosonmagyarovaron@gmail.com

Követed már a Boldogulj Mosonmagyaróváron oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljmosonmagyarovaron.blog.hu/api/trackback/id/tr4214208411

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása