HÁZI SÜTIT, TORTÁT A NETRŐL? FONTOLJA MEG MOSONMAGYARÓVÁRON IS: Vásárlók nyomták fel a sütemény-webáruházat
2018. július 27. írta: Cseri Pali

HÁZI SÜTIT, TORTÁT A NETRŐL? FONTOLJA MEG MOSONMAGYARÓVÁRON IS: Vásárlók nyomták fel a sütemény-webáruházat

suti.jpg

Sütemény-webáruházzal szemben intézkedett a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. A takeacake.hu honlap üzemeltetője elismerte az eljárás során feltárt hiányosságokat. A bírság a többszörös szabályszegés miatt csaknem 1 millió forint - közölte a hatóság csütörtökön.

A Nébih lakossági bejelentés alapján végzett próbavásárlást a házi cukrászsüteményeket is hirdető internetes oldalon, az elsősorban gyermekeknek szánt tortában a hivatal laboratóriuma határérték feletti, csak külön figyelmeztetéssel felhasználható színezéktartalmat mutatott ki.

Jellemző volt, hogy a weboldal cukrászai nem rendelkeztek képesítéssel, engedéllyel, a weboldal üzemeltetője többek között háziasszonyokkal állapodott meg, akik ellenőrizetlen körülmények között, a szakmai és élelmiszerbiztonsági szabályok ismerete, illetve betartása nélkül készítették a termékeket.

A próbavásárlás során rendelt előre csomagolt tortát, bár hűtve szállították, de azon semmilyen jelölés sem szerepelt. A készítője a termékhez nem csatolta a nyomon követhetőséget igazoló számlát, a vásárló nem kapott tájékoztatást a készítő nevéről, az előállítás helyéről, hiányzott a fogyaszthatósági idő, a tárolási feltételek, a pontos összetétel, az adalékanyag-tartalom és az allergén összetevők megjelölése is.

A Nébih felhívja a vásárlók figyelmét az engedély nélkül végzett élelmiszer-előállítás és forgalmazás élelmiszerbiztonsági kockázataira. Kiváltképp a kisgyermekeknek szánt termékeknél fontos a körültekintés, a tudatos vásárlói magatartás, a termék származásának és jelölésének megismerése.

(mti)

 

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljmosonmagyarovaron@gmail.com

Követed már a Boldogulj Mosonmagyaróváron oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljmosonmagyarovaron.blog.hu/api/trackback/id/tr4314145109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása