MAI NAP AZ M1-ESEN! A szokásosnál is nagyobb forgalomban a mosonmagyaróvári sofőrök
2018. május 31. írta: Cseri Pali

MAI NAP AZ M1-ESEN! A szokásosnál is nagyobb forgalomban a mosonmagyaróvári sofőrök

karter.jpg

Az M1-es autópályán szerdáról csütörtökre virradóan jelentősen megnőtt az átmenő forgalom nagysága. A gyorsforgalmi úton zajló, balesetveszélyes burkolthibákat javító munkálatokhoz kapcsolódóan emiatt két helyen is lelassult a forgalom a főváros felé vezető oldalon.

Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a szokásosnál is nagyobb a forgalom, több helyen is telítettek a sávok, az átmenő forgalom az átlagoshoz képest közel másfélszer nagyobb.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. folyamatosan végez az M1-es autópályán nagyobb volumenű beavatkozásokat, hogy a leromlott, balesetveszélyes szakaszokat a lehető legrövidebb időn belül kijavíthassa. A közlekedők két helyen számíthatnak munkavégzésre ma délutánig a Budapest felé vezető oldalon, a 43-as és 45-ös, illetve a 31-es és 35-ös kilométerszelvények között, előbbi munkálatai 9, utóbbi esetében 3 napja zajlanak a munkálatok. Ezeken a helyeken a szokásosnál is erősebb forgalom miatt már szerda este és csütörtök kora reggel is érezhetően lelassult a forgalom, a közlekedők az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán 30-60 perccel hosszabb menetidőre számíthatnak. Ezért a társaság javasolja, hogy aki teheti, az 56-os Tatabánya-Óváros és a 26-os herceghalmi csomópont között kerüljön az 1-es főúton, de már ott is élénk a forgalom, ahogy a többi alternatív útvonalon.

A közlekedők informálása érdekében az M1-es autópályán Hegyeshalomtól egészen Herceghalomig, a Budapest felé tartó oldalon valamennyi változtatható jelzésképű táblán torlódásra hívják fel a szakemberek a figyelmet, magyar és angol nyelven egyaránt.

A közlekedők az aktuális korlátozásokról, forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a 06-1-336-2400-s telefonszámon vagy a www.utinform.hu oldalon tájékozódhatnak, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék.

(útinform)

A kép illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljmosonmagyarovaron@gmail.com

Követed már a Boldogulj Mosonmagyaróváron oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljmosonmagyarovaron.blog.hu/api/trackback/id/tr7714014310

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása