Nagyon drasztikus népességcsökkenés: Több mint egy millió magyar tűnik el néhány éven belül
2018. január 30. írta: Cseri Pali

Nagyon drasztikus népességcsökkenés: Több mint egy millió magyar tűnik el néhány éven belül

magyarok_greenfo.jpg

Nyugtalanító jelentéssel hívja fel a figyelmet az Egyesült Nemzetek Szövetsége (ENSZ) a Kelet-Európában tapasztalható drasztikus népességfogyásra. Hivatalos becslések szerint ugyanis ez a régió lesz az elkövetkezendő évtizedek egyik legjobban zsugorodó világrésze. Ez pedig a magyarokat is érinti, hiszen hazánk a top 10-es európai fogyási lista 10. helyén állva, 15 százalékos népességcsökkenéssel számolhat 2050-re, 2017-hez képest, ami 1,44 millióval kevesebb magyart jelent majd a jövőben.

Aggasztó jelentést adott ki az ENSZ a népesség zsugorodást illetően. Hivatalos adatok ugyanis azt mutatják, hogy a kelet-európai régió lesz az elkövetkezendő évtizedekben az egyik legjobban fogyó világrész. A megjelent számok 1950-től 2050-ig (becsült) mutatják a várható lakosságzsugorodás számát, és bizony Magyarország ott tanyázik a legjobban fogyó országok 10. helyén.

A  lista élén Bulgária és Lettország áll, ahol több mint 20 százalékos népességcsökkenést prognosztizálnak 2050-re. Bár a listát százalékokban vezeti a két ország, a legmegdöbbentőbb adat mégis Ukrajnához és Lengyelországhoz kapcsolódik, hiszen előbbi majd 7,8 millió, utóbbi pedig több mint 5 és fél millió lakkossal lesz kevesebb 2050-re.

Magyarország százalékos veszteségeit tekintve a 10. helyen áll, ami azt jelenti, hogy

2017-hez képest 2050-re 1,44 millió magyarral él majd kevesebb az országban.

Szakértők a fogyás legfőbb okaiként a termékenységi ráták csökkenését és a gazdasági emigrációt együttesen nevezik meg, mint okozó tényezőt több kelet-európai ország esetében is. Ami ráadásul még ennél is aggasztóbb, hogy főleg a fiatal, életerős lakosság az, amelyik óriási számokban elvándorol, hiszen még mindig döbbenetes jóléti különbségek mutatkoznak Nyugat Európa, Európa északi államai és Kelet-Európa országai között.

(pénzcentrum)

 

Címlapfotó: greenfo

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljmosonmagyarovaron@gmail.com

Követed már a Boldogulj Mosonmagyaróváron oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljmosonmagyarovaron.blog.hu/api/trackback/id/tr713618222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása