Remek ötlet! Móváron és környékén is tarthatnának skype-korrepetálásokat egymásnak a tanulók
2018. január 04. írta: Cseri Pali

Remek ötlet! Móváron és környékén is tarthatnának skype-korrepetálásokat egymásnak a tanulók

skype_abcug.jpg

Megugrott a dél-baranyai Gilvánfa, Alsószentmárton, Magyarmecske és Budapest között indított online videóhívások száma január óta. Ekkor indult el az E-Tanoda program, melynek lényege, hogy fővárosi középiskolás fiatalok segítenek a leszakadó térségben élő hátrányos helyzetű diákoknak, Skype-korrepetálásokat tartanak nekik. A heti egyszeri tanulási alkalmak rövid távú jótékony hatása megkérdőjelezhetetlen, de hosszú távon derül ki igazán, mit jelent a helyi gyerekeknek a rendszeres kapcsolat egy teljesen más környezetben élő kortársukkal.

“És mi volt történelemből?

A reformációt és a fényes uralkodói udvarokat vettük utoljára.”

– számol be iskolai dolgairól a hatodik osztályos Tomi a tizedikes Pálmának egy december közepi hétköznap délutánon egy Baranya megyei kis faluban, Gilvánfán, a helyi – beás nyelven Kászá Dăsztyisză nevet viselő – tanoda egyik helyiségében.

Pálma a budapesti ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium diákja, egy osztálytárs-barátnőjével, Hanával rendszeresen segítenek Tominak a tanulásban. Ezen a téli délutánon azonban Pálma nem a kis ormánsági faluban, hanem 300 kilométerre innen, Budapesten, szobájában, egy monitor előtt ülve faggatja Tomit.

Míg Tominak a humán tárgyak mennek nehezebben – magyarból és történelemből vesz különórákat -, egy másik tanodás fiú, a hetedik osztályos Norbi épp ezekből jó. Neki a reál tárgyak: főleg a matek és a fizika a gyenge pontjai. Ezekben segít neki saját mentora, a szintén budapesti apáczais Lili. Na meg angolból, de itt nem a korrepetálás a cél, ugyanis ez Norbi egyik kedvenc tárgya – Lili az órákkal inkább továbbfejleszti a fiú nyelvtudását.

Tomi és tanulópárjai: Pálma és Hana, valamint Norbi és az ő mentora: Lili az E-Tanoda program résztvevői. Az idén januárban indult kezdeményezés lényege, hogy gimnazisták önkéntes rendszerben segítenek hátrányos helyzetű diáktársaiknak tanulni. Mindezt általában heti egyszer, online videó-és hanghíváson keresztül teszik.

 

A cikket teljes egészében ide kattintva olvashatja el.

 

Címlapfotó: abcug.hu

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljmosonmagyarovaron@gmail.com

Követed már a Boldogulj Mosonmagyaróváron oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljmosonmagyarovaron.blog.hu/api/trackback/id/tr8913549633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.