Rengeteg embernek fog a jogosítvány egészségügyi feltétele változni, JANUÁR 1-től!
2017. december 30. írta: BoldogÉ

Rengeteg embernek fog a jogosítvány egészségügyi feltétele változni, JANUÁR 1-től!

jogositvany-mixonline-hu.jpg

Vezetni akar? Nagyon sok ember új feltételekkel ülhet a volán mögé!

Az Európai Bizottság egy 2006-os irányelvet módosított most, amelyet azzal indokolt, hogy a legfrissebb orvostudományi ismereteket figyelembe véve próbálja megtalálni a lehető legjobb egyensúlyt a közúti biztonság és a mobilitás között.

A szív- és érrendszeri betegségeknél az új javaslat világosan megkülönbözteti azt a két állapotot, amikor a kérelmező még vezethet, és amikor az egészségi állapota már nem teszi lehetővé, hogy a forgalomban részt vegyen.

A módosítás kimondja, hogy bizonyos szív- és érrendszeri problémák esetében a vezetői engedélyt csak akkor lehet a jogszabályban megjelölt csoportba tartozó kérelmezők, illetve járművezetők számára kiállítani vagy megújítani, ha az adott egészségügyi problémát eredményesen kezelték, rendelkezésre áll egy szakorvosi engedély, valamint – szükség esetén – rendszeres orvosi felülvizsgálatra kerül sor. A módosítás pontosan (23 pontban) határozza meg ezeket az eseteket, amelyeket itt talál.

A módosítás 9 olyan esetet határoz meg, amely esetén ugrik a jogosítvány. A vezetésből kizáró ok lehet például:

  • defibrillátor beültetése,
  • perifériás vaszkuláris megbetegedések,
  • szívelégtelenség,
  • szívműködést segítő eszközök,
  • szívbillentyű-zavar bizonyos esetei (ezeket a módosítás pontosan meghatározza),
  • strukturális és ingerületvezetési zavarral járó szívizombetegségek bizonyos esetei,
  • hosszú QT-szindróma okozta ájulás, torsade des pointes és 500 ms-t meghaladó QTc kíséretében,
  • Brugada-szindróma ájulással vagy túlélt hirtelen szívhalállal.

Kivételes esetekben a vezetői engedély kiállítható vagy megújítható, amennyiben ezt orvosi szakvélemény kellően alátámasztja, valamint rendszeres orvosi vizsgálat biztosítja, hogy az érintett személy – figyelembe véve egészségi állapotának hatásait- alkalmas a biztonságos járművezetésre – olvasható a módosításban.

Más szív- és érrendszeri betegségekben szenvedő kérelmezők, illetve járművezetők esetében a tagállamok korlátozhatják a vezetői engedély kiállítását vagy megújítását – olvasható a direktíva módosításában.

Változnak a cukorbetegekre vonatkozó feltételek is:

A módosítás könnyebbé teszi annak megállapítását, hogy az állampolgárnak továbbra is megengedi-e az egészségi állapota, hogy vezethessen.

A módosítás kiküszöböli azt a korábbi eshetőséget, hogy megfelelő kezelés mellett a cukorbetegségben szenvedő kérelmező elveszítse a jogosítványát.

Persze például az olyan kérelmezők, illetve járművezetők számára, akik nincsenek tisztában a hipoglikémiával járó kockázatokkal, nem lehet kiállítani vagy megújítani a vezetői engedélyt – áll a jogszabályban.

A módosítás szerint a visszatérő súlyos hipoglikémiában szenvedő kérelmezők, illetve járművezetők számára nem állítható ki vagy újítható meg a járművezetői engedély, csak ha rendelkezésre áll orvosi szakvélemény, és rendszeres az orvosi felülvizsgálat.

Az ébrenléti állapotban visszatérő, súlyos hipoglikémiában szenvedő kérelmezők, illetve gépjárművezetők számára járművezetői engedély csak a legutolsó epizódot követő három hónap elteltével állítható ki vagy újítható meg.

Ezeket a rendelkezéseket a tagállamoknak 2018. január 1-jétől kell alkalmazniuk.

(bpiautosok)

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljmosonmagyarovaron@gmail.com

Követed már a Boldogulj Mosonmagyaróváron oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljmosonmagyarovaron.blog.hu/api/trackback/id/tr9413534013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.